Forrong az internetes gitárközösség – és feltehetőleg az offline is, csak arra kisebb a rálátás. A világ egyik legjelentősebb gitárgyártója, a Fender (Fender Musical Instruments Corporation, FMIC) ugyanis egy friss, jogerős bírósági ítélettel elérte, hogy eltiltsák egyik versenytársát a Stratocaster gitártest-forma gyártásától és forgalmazásától. Ez a forma már évtizedekkel ezelőtt klasszikussá vált, és gyártók százai készítik világszerte.

(a kép forrása: By Auge=mit – Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=149350503)

Mivel ebben az ügyben számomra két kedves világ – a szellemi tulajdonjog és a gitározás – találkozik, több írásban is szeretnék foglalkozni vele. Kiválóan megmutatja ugyanis, mennyire összetett ez a jogterület, mekkora a piaci súlya, és nem utolsósorban milyen komoly érzelmeket képes kiváltani.

A düsseldorfi ítélet: nem csupán egy gitár, hanem műalkotás?

Nézzük először a tényeket! A Fender szerzői jogbitorlási pert indított a Düsseldorfi Regionális Bíróságon egy kínai gyártó (Yiwu Philharmonic Musical Instruments Co.) ellen. A kínia cég közvetlenül az Európai Unióba – többek között az AliExpressen keresztül – importált és értékesített pontos Stratocaster-másolatokat.

A bíróság a Fendernek adott igazat, és kimondta a következőket:

• Iparművészeti alkotás: a Fender Stratocaster testformája nem pusztán egy funkcionális ipari dizájn, hanem a német és az európai uniós jog értelmében alkalmazott művészeti alkotásnak (work of applied art, magyarul iparművészeti alkotás) minősül.

• Mint egy regény vagy szoftver: egyedi és eredeti kreatív kifejezésmódként a testforma teljes körű szerzői jogi védelmet élvez – pont úgy, mint egy könyv, egy zenemű vagy egy szoftver.

• A bűvös 70 év: a szerzői jogvédelem jóval hosszabb idejű, mint a hasonló esetekben kézenfekvőnek tűnő formatervezési mintaoltalom, és független attól, hogy a formát korábban védjegyként bejegyezték-e (a stratocaster esetében ez utóbbi nem is történt meg). A szerzői jogi védelem a szerző életében, majd a halálát követő 70 éven át áll fenn.

A Stratocaster testforma 1954-ben jelent meg a piacon, és megalkotását Leo Fendernek (1909–1991), a cég alapítójának tulajdonítják. Bár ő már elhunyt, a halálát követő 70 év még messze nem telt el, így a testformán a Fender cég szerzői joga jogutódként jelenleg is fennáll.

Az eljárásjogi csavar: az ellenfél játék nélkül veszített

A történetben van azonban egy komoly eljárásjogi csavar, ami az ügyet jogi értelemben erősen árnyalja: a bíróság határozata egy úgynevezett mulasztási ítélet (judgment in absentia, a magyar jogi terminológiában bírósági meghagyás) volt.

A kínai alperes egyáltalán nem jelent meg a tárgyaláson, és nem védekezett. Ez lehetőséget adott a bíróságnak arra, hogy érdemi vita nélkül igazat adjon a felperesnek (ilyen megoldás a magyar perjogban is létezik).

Mit jelent ez a gyakorlatban? A bíróság nem kényszerült arra, hogy egy kétoldalú, mélyreható eljárás során, szakértők bevonásával mérlegelje a gitáripar elmúlt 70 évének szokásjogát, a formák elterjedtségét vagy a döntés gazdasági következményeit. Egyszerűen elfogadta a Fender érvelését, és meghozta a határozatot, jogsértésenként akár 250 000 eurós bírság terhe mellett eltiltva a kínai céget az uniós forgalmazástól.

Megindult a „cease and desist” kampány

Bár az ítélet formálisan egy konkrét kínai cég ellen született, a Fender azonnal hivatkozási alapként, precedensként kezdte használni. A hírek szerint a cég ügyvédei komoly felszólítólevél-kampányba (cease and desist) kezdtek az EU-ban – és az USA-ban is, munícióként használva az európai bírósági sikert. Célkeresztbe kerültek a kisebb, butik gitárépítők és alkatrészgyártók, akik úgynevezett „S-style” (a stratocaster formájának teljesen vagy túlnyomórészt megfelelő) modelleket készítenek.

A Fender célja valószínűleg nem az összes konkurens teljes ellehetetlenítése (hiszen a piac jelentős része erre a testformára épül), hanem egy olyan licencelési struktúra kikényszerítése, amellyel jogdíjat szedhetnének be minden egyes legyártott „strat-jellegű” test után.

Márkaöngyilkosság vagy jogos védelem?

Az internetes gitáros világ megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadta a Fender lépéseit. A szcéna olyan közismert arcai tettek közzé erősen negatív kritikákat, mint Rhett Shull („I’m About To Burn a Bridge With Fender”), Phillip McKnight („Fender Declares War With Guitar Industry”) vagy Tyler Larson („The Fender Lawsuit Just Broke the Guitar Internet”). Sokan nem álltak meg az elegáns szarkazmusnál: Tim Pierce egyenesen úgy fogalmazott, hogy a „Fender Commits Brand SUICIDE” (a Fender márkaöngyilkosságot követ el), Danny Sapko pedig még nyersebben fejezte ki a felháborodását („Fender are f****d”).

A kommentárok egységesen abba az irányba mutatnak, hogy a Fender kicsinyes módon akarja „lehúzni” a versenytársakat. Ráadásul a piacon távolról sem csak olcsó kínai hamisítványok léteznek: a Fender-örökséget tisztelettel továbbvivő, felsőkategóriás prémium márkák (mint a Suhr vagy az Xotic), sőt olyan iparági óriások is építenek erre a testformára, mint az Ibanez vagy a PRS.

Sokan épp azt teszik szóvá, hogy a Fendernek nem volt bátorsága hazai pályán betámadni egy tőkeerős amerikai vagy japán konkurenst. Ők ugyanis biztosan nem mulasztották volna el az érdemi védekezést, és a terület legjobb jogi szakértőit dobták volna harcba. Úgy tűnik, a Fender inkább a „radar alatt repülve” intézte a körülményeket, hogy a számára kedvező bírósági határozat érdemi ellenállás nélkül, olcsón és gyorsan megszülethessen.

Mi várható ezután?

A düsseldorfi bírósági ügy mindenesetre megmutatta, hogy az ipari formatervezés és a szerzői jog határterületén az „alkalmazott művészet” koncepciójával még 70 év után is lehet teljesen új jogi helyzetet teremteni egy piacon.

A témát hamarosan az ügy előzményeivel folytatom, majd a későbbiekben arról is írok, mekkora valós hatása lehet ennek a bírósági határozatnak a globális gitáriparra.